Éjjel tizenegy és én a szoba közepén állok a búvárruhámban. Kezemben a narancssárga mentőmellényem és hirtelen azt sem tudom mit tuszkoljak bele az apró zsebeibe. Annyira meg vagyok arról győződve, hogy most sikerülni fog az átjutás, hogy felhívom apát.
- Tania? - szól egy kissé rekedtes hang a vonal másik oldaláról.
- Apa! Azt hiszem ma sikerülni fog!
Nagy csönd, majd - Vigyázz magadra kislányom, rendben?
- Ugye lököttnek nézel? - kérdezem viccelődve, de komolyan gondolom.
- Igen, de ez most mellékes. - nevet apa.
- Kérlek, ha reggel kilencig nem jelentkeznék, akkor hívd fel Renatát és mond neki, hogy sürgősen el kellett utaznom, azért nem jelentkeztem reggel az állatkertben.
- Oké. Megmondom..., és Tania...
- Igen apa?
- Telefont viszel?
- Persze, hogy viszek és egy napelemes töltőt is!
- Az szuper, akkor időnként elugrom Torquay-ba és várom az üzeneteid!
- Apa, szeretlek!
- Én is nagyon szeretlek kislányom.
Leteszem a telefont mielőtt bőgni kezdek. Hagyom, apa is sírja ki magát, bár soha nem vallaná be. Ő egy igazi férfi, olyan mint André...
Körülnézek és a töltőn és a telefonon kívül néhány hasznos dolgot betuszkolok a mellény zsebekbe. Főleg a fogkefém hiányzott az előző alkalommal, mivel a lószőrből és fából készült csoda, amit abban az időben használtak, nem igazán elégítette ki a szájápolási igényeim. A fogkrémről nem is beszélek, de azt már nem tudom magammal vinni, és tampont sem...nem minden zseb vízálló és úgyis elfogy egyszer az a néhány. Előveszem a neylonba csomagolt ruhám amit akkor hordtam amikor visszakerültem ide. Kitisztíttattam és a szekrényben őriztem, hátha szükségem lesz egyszer rá. Azt tervezem, hogy a mellényem alá egy zacskóban elrejtem legalább a felső ruházatot, hogy ne legyek annyira feltűnő, feltéve, ha eszméletemnél leszek, amiben reménykedem. Felkapom a bringát és legurulok a kikötőhöz. Éjjel egy óra van, és ha jól néztem a neten, egy óra múlva tetőzik a dagály. A bringát elrejtem egy kapualjban, magamra tekerem a zacskóba készített ruhát a térdig érő búvár ruhámra majd felveszem a mellényt. Ellenőrzöm, hogy a zsebei zárva vannak, majd lassan a kikötő lépcsőjén a vízbe ereszkedem. Jó száz métert kell úsznom, hogy a Living Coasts barlangjához érjek. A sötét vízben egyszer csak prüszkölést hallok. Jól ismerem ezt a hangot. Egy fóka van a közelemben. Meg is látom a kerek fejét és óriási szemeit ahogy kibukkan tőlem néhány méter távolságban.
- Helló! - mondom halkan, majd elkezdek lassan tempózni a barlang irányába. A fóka lebukik, majd a másik oldalamon bukkan fel újra. Láthatóan tetszik neki a társaságom és hosszan úszik mellettem. Már hallom a tenger hangját ahogy a szikláknak csapódik majd eltűnik a barlangban hogy az újra kiokádja magából a temérdek vizet. A barlang közelébe érek, remeg a szám, pedig cseppet sem fázom. A tenger most legalább 15 fokos és a ruhám melegen tart. Erőlködnöm sem kell, hogy fenntartsam magam, csak lebegek. Mellettem a barátom felbukkan és érdeklődve figyel. Mintha azért jött volna, hogy időutazásom tanúja legyen. Kinyújtom a kezem, hogy elérjem de eltűnik a vízben. Magamra maradok, várom a dagály tetőzését. A holdfény hosszú hidat varázsol elém a víz felszínén. Andréra gondolok, és hirtelen úgy érzem, ott van mellettem. Behunyom a szemem és mikor újra kinyitom szinte látom a barlang előtt egyre nagyobb körökben örvénylő tengert. Mint akit megbabonáztak úszok abba az irányba és érzem, hogy elkap a sodrás s egy pillanatra mintha körhintán ülnék megpördülök egy nagy ívben és egyre kissebb körökben majd az utolsó pillanatban veszek egy nagy levegőt s az örvény közepén belepörgök a mélybe.
Talán csak néhány másodpercre vesztettem el az eszméletem. Az örvény kidobott, s most a hold ugyanolyan intenzitással ragyog mint néhány perccel ezelőtt. Gyorsan felnézek a Living Coasts szikláira és legszívesebben hangosan ujjonganék örömömben, mert a fekete acélhálók helyett most a Marine Spa méltóságteljes épülete magasodik fölöttem. Megcélozom az Imperial Szálló alatt lévő apró partot és kievickélek a holdfényben. Miután partot érek néhány percig hallgatom, hogy nincs e a közelben valaki, ledobom magamról a mellényt és a vízhatlan ruhám és a neylonból kiveszem a korabeli ruhát. Cipőm az sajnos nincs, de a ruha elég hosszú, így talán nem lesz feltűnő, hogy mezítláb vagyok. Egyébként sincs hideg. A mellényt és a búvárruhám beletekerem a zacskóba és amilyen kicsire csak tudom, összehajtom. A fejemre egy széles, vékony anyagból készült sálat terítek, és szerintem úgy ahogy, de elfogadható a kinézetem. Abban reménykedem, hogy találok ilyen későn konflist ami felvisz Georgia házához a Babbacombe Down-ra. A síkos kis lépcsőkön meg-megcsúszik a lábam és nem mondom, hogy kellemes a kavicsokon lépkedni, káromkodom is veszettül, de túléltem már nagyobb katasztrófát is. Itt vagyok és ennél nagyobb boldogság nem is érhetne! A Beacon cove macskaköves utcája kihalt, a kikötőben néhány gázlámpa ég. Egy nagyobb és két kisebb hajó áll a belső kikötőben. A Queen's Family Hotel előtt két konflis várakozik. Kihúzom magam és odalépek az egyikhez. A bakon feltételezem szundít az öreg ősz bajuszos kocsis, mert kissé féloldalasan ül és fejét két kezével támasztva a térdén hangosan horkol.
- Uram! - szólok először halkan. Aztán eszembe jut, hogy az előkelő hölgyek nem uramozzák a kocsisokat, és kissé erélyesebben szólalok meg újra.
- Kocsis! Ébredjen!
Erre a varázsszóra azonnal felkapja az idős férfi a fejét.
- Hölgyem?
- El tudna vinni a Babbacombe Down-ra, Lady Thinder házához? - kérdezem határozott hangon.
- Igenis hölgyem. - s már pattan is le a bakról, hogy a kis lépcsőt a kocsihoz lehajtsa és felsegítsen. A szoknyámat nem emelem föl, úgy szállok be a kocsiba, nehogy észrevegye a mocskos mezítlábas talpam. De szerencsére még félálomban van az öreg és már csapja is be a kocsiajtót, majd a két ló elindul felfelé, Babbacombe irányába. Nézem a kocsiablakból az alvó házakat és a tengeren megcsillanó holdat, majd a sárga gázlámpa pislákoló fényét és legszívesebben az egészet magamhoz ölelném mert végre itt lehetek és talán sikerül utólérnem a szerelmem!
Harminc perc sem telik el amikor megáll a két ló a lady házánál, amely most sötét, érthető okokból, hiszen hajnali fél három körül lehet. A kocsis lehajtja a lépcsőt és lesegít.
- Várjon egy percet kérem. - mondom és a kétszárnyú hatalmas ajtók felé indulok a kerten át.
Kopogásom visszhangzik a házban és néhány perc múlva fényt látok az egyik alsó szint ablakában.
Öt perc múlva nyílik az ajtó és John hórihorgas, hálósipkás feje jelenik meg benne, kezében gyertya.
Szemét hatalmasra mereszti, mert kísérteties látvány lehetek a fejemen egy kendővel, hajnalban a gyalogköd térdig érő felhőiben, amely nemrég ereszkedett le a sűrű gyepre.
- Nyugalom John! Nem vagyok kísértet. - mondom halkan. - Kérem, megtenné azt a szívességet, hogy kifizeti a kocsist aki a ház előtt várakozik? - lépek be mellette az ajtón.
- Hogy...hogyne kisasszony. - nyeri vissza lassan lélekjelenlétét a gyakorlatiasságom láttán mert egy kísértet csak nem jár lovaskocsival amit aztán még ki is kell fizetni. Ráhagyom a többit és besétálok a szalonba, amely most sötét, csak a kandallóban pislákol talán az esti vacsora után megrakott tűz parazsa. Leteszem a zacskót a földre, amiben a cuccaim vannak és a sálat magamról. Ekkor már ott van mellettem John.
- Óhajtja kisasszony, hogy felébresszem az asszonyom? - kérdezi merev tartással mintha nem is hálósipkában és kockás köntösben, hanem a libériájában feszítene.
- Köszönöm, nem szükséges John. Hanem kérem, amennyiben lehetséges, lepihenhetnék a vendégszobában?
- Természetesen kisasszony, de attól tartok, hogy nincs befűtve.
- Semmi gond John. A paplan jó meleg és nem fogok megfázni. Kérem, hogy reggel próbálja kíméletesen értesíteni lady Thindert a jövetelemről, amennyiben ez lehetséges.
- Meg fogom próbálni kisasszony. - igéri az inas és követem az emeletre.
Ismerős illatok, ismerős szoba fogad. Beleszippantok a levegőbe és úgy érzem hazaérkeztem.
Nem körülményeskedek, hanem ledobom a ruháim és fogom a mandula-dió likőrőm és üvegestől a számhoz emelem, hogy átmelegítsen. Ez sikerül is. Aztán nem törődve, hogy a lábam meg kellene mosni, bebújok a paplan alá, a levendula illatú tollpihe párnára hajtom a fejem és szinte azonnal mély álomba zuhanok.
Reggel csörömpölésre és hangos kiáltásokra ébredek.
- Repülősót! Repülősót hozzon Marie a ladynek! - kiáltja John.
